4. Fejezet- Érzések

Kinyitottam az ajtót és Don állt ott az mp5-mel a kezében, és annyira mosolygott hogy elöntött a pír.

- ő… szia.

- szia Eliz. Hirtelen nem tudtam, mit mondjak neki.

- nem akarsz feljönni a szobámba? Kérdeztem kicsit félénken, mivel még egy fiút se hívtam fel a szobámba.

- persze.

Már a szobámban voltunk és én nem tudtam, hogy mit mondjak neki.

- ülj le nyugodtan az ágyamra.

- oké, később nem szeretnél eljönni velem sétálni vagy valami? Úristen ez vajon randi? Nem tudom de, inkább nem kérdezem, meg nehogy hülyének nézzen, ha nem az.

- ö.. az tök jó lenne. Ahogy ezt kimondtam még jobban mosolygott.

- amúgy ugye tudod, hogy a húgod Jenny azt mondta, hogy te vagy és úgy próbált elhívni valahová, de én tudtam hogy nem te vagy az.

- na ne, én kinyírom, ez nem lehet igaz. Már indultam is az ajtó felé mikor Don vissza húzott a derekamnál fogva, egész közel voltam hozzá.

- nyugi, én úgy is tudom, hogy te vagy- e az.

- és honnan? Pont úgy nézünk ki, nem könnyű megkülönböztetni minket. Förmedtem rá, de igazából nem rá voltam mérges, hanem Jenny-re.

- legyen annyi elég, hogy tudom, a suliban is meg tudtalak különböztetni titeket, nem?!

- de.

- akkor gyere, menjünk sétálni. Mondta. Annyira aranyos, hogy ha akarnék, se tudnék nemet mondani neki.

- rendben.

- várjunk csak.

- mi az? Kérdezte kíváncsian.

- honnan tudod, hogy én vagyok az idősebb? Ez csak most jutott el a tudatomig mivel én nem mondtam neki, nem tudom, hogy honnan tud ilyeneket rólam.

- én kicsit utánad néztem. Lehajtotta a fejét, amiből tudtam, hogy megbánta.

- de miért néztél utánam? Kérdeztem kicsit remegő hangon.

- azért mert csak… Nem fejezte be a mondatot. És akkor észre vettem, hogy még mindig a derekamat fogja, és megint elpirultam.

- csak?

- csak, mert tetszel nekem. Máskor nem szoktam ilyet csin…

Megcsókoltam, így belé fojtottam szót. Nem tudom, hogy milyen voltam, mert még soha se csókolóztam.

Még közelebb húzott magához és mind a két kezét a derekamra rakta. Én a saját kezeimet a nyaka köré fontam. Csak néhány másodpercre váltak el az ajkaink, míg levegőt vettünk. Nem tudom mennyi ideig voltunk, így de legalább 5 percig biztos.

- kicsim bejöhetek? Ne már pont most kell, jöjjön anya is. Gyors elengedtük egymást.

- gyere.

- szia Don. Köszönt anya.

- Jó napot Mrs Wright.

- csak azt akartam kérdezni, hogy nem kértek- e csokis sütit, most sütöttem.

- köszi anya de én nem, te kérsz? Néztem, hogy gondolkozik, hogy mit válaszoljon erre az egyszerű kérdésre.

- köszönöm én se kérek. Csendesen mondta.

Anya végre kiment a szobából.

- miért gondolkoztál olyan sokáig? Kíváncsi voltam a válaszra.

- azért mert nem tudtam, hogy anyukád meg- e sértődik, ha nem kérek. De nem úgy volt, hogy eljössz velem valahová?

- de, mehetünk, csak előbb szólok anyának, hogy elmegyünk. Mosolyogtam, és egy puszit nyomtam a szájára.

Kimentem a szobából és összefutottam Jenny-vel.

- hogy te mekkora egy szemét vagy. Kiabáltam.

- mert? Most mit tettem? Látszott rajta hogy nem érti.

- tudod te azt nagyon jól. Segítsek? Iskola, szünet, Don. Na eszedbe jutott már?

- elmondta?

- igen el.

- és honnan tudta hogy én vagyok az?

- nem tudom. Nincs kedvem veled beszélgetni.

- anya? Nem láttam sehol, lehet, hogy a szobájában van?

- itt vagyok kicsim. Na ez sokat segített.

- hol az az itt? Kérdeztem.

- a konyhában. Na így már könnyebben megtalálom.

- szóval izé… elmennénk Don-al valahová. Elengedsz? Legyen jó kedvében és engedjen el.

- oké. De este 10-re itthon. Ez tényleg az én anyám?

- ki vagy te és mit tettél anyával? Viccelődtem.

- akkor legyen este 9? Felemelte az egyik szemöldökét.

- ja ne. Csak meglepődtem, hogy egy fiúval 10-ig elengedsz, hétköznap.

- csak annyi, hogy örülök, hogy barátkozol kicsim.

- oké. Akkor indulunk.

Gyors felrohantam a lépcsőn és egyenesen a szobámba mentem.

- átöltözök utána, indulhatunk. Kicsit elpirultam, mert megint rám mosolygott.

- rendben. Ki menjek? Vagy?

- nem kell kimenned a szekrényemben, van elég hely, hogy átöltözzek. Mosolyogtam, mert láttam rajta hogy zavarba hoztam.

- ja. Oké.

Gyors bementem a szekrénybe felkapcsoltam a villanyt és azon gondolkoztam, hogy mit vegyek fel.

Legyen egy rövidnadrág meg a kedvenc pántnélküli felsőm. Belenéztem a tükörbe és láttam, hogy a hosszú barna hajam tiszta kóc, gyors kifésültem és már mentem is ki.

- de gyors… Megfordult velem szembe és úgy nézett rám mintha én lennék a világon a legszebb.

- mit nézel ennyire? Van valami rajtam. Úristen lehet hogy lecsúszott a felsőm? Lenéztem és láttam, hogy a póló a helyén. Akkor nem tudom, mit néz annyira.

- semmi. Csak annyira szép vagy.

- ö… kösz. Indulhatunk?

- igen.

A parton sétáltunk már legalább egy órája.

- ö… én tényleg tetszek neked? Kérdeztem és közbe elpirultam. A fejemet direkt lehajtottam hogy ne kelljen a szemébe néznem, de ő az államnál fogva felemelte és így kényszeríttet, hogy a szemébe nézzek. Annyira szép a szeme, mélybarna.

- igen. De ezen mi olyan meglepő? Hisz gyönyörű vagy, kedves és még vicces is.

- eddig ezt csak te vetted észre. Vágtam egy grimaszt.

- te akkor is gyönyörű vagy. Mondta a kedvenc féloldalas mosoly kíséretében.

- de… és az ajkait az enyémre tapasztotta és annyira jól esett. Csak akkor váltak el az ajkaink mikor levegőt vettünk. A csókolózásban egy hang, zavart meg.

- héj Don, szia és ö… Ki is?

- Szia Eliz vagyok, mosolyogtam rá.

- te vagy Eliz? Don már napok óta csak rólad áradozik. Ahogy látom te is, sokat gondolhattál rá. Vigyorgott. Amúgy én John vagyok.

- John! Fogd már be. Mit keresel itt ilyenkor? Don rólam? Ezt nem hiszem el. Gondoltam magamban.

- Tony mondta, hogy keresselek meg, de ahogy látom épp mással vagy elfoglalva. Már megint elpirultam, de már kezdtem megszokni.

- miért nem hívtál? Kérdezte Don.

- mert ki van kapcsolva a telefonod. A kezeit felemelte védekezően.

- basszus. De mit akar Tony? És mikor kéne, menjek?

- azt mondta, hogy nagyon fontos, és hogy ha megtaláltalak, azonnal induljunk hozzá.

- de akkor ki viszi haza Eliz-t?

- nyugi én haza tudok menni egyedül is. Mondtam, mivel már tudom az utat.

- biztos? Kicsit sértett hogy azt hiszi nem tudok egyedül haza menni.

- biztos. Egy puszit nyomtam a szájára és már indultam is haza.

- várjál! Kiabálta utánam Don. John meg vigyorgott.

- mi az? Kérdeztem halkan.

- a másik irányba laksz, és még mutatta is az ujjával, hogy merre induljak el. Basszus de ciki.

- ja ok. Nem bírták tovább és hangos nevetésben törtek ki. Ami engem egy kicsit zavart.

- nevessetek csak. Mondtam dühösen.

- nyugi. Elkísérlek a főútig. Onnan haza találsz?

- igen, biztos. De neked nem sietned kell, valahová? Kérdeztem.

- de csak nem bírnám elviselni, ha miattam valami bajod lenne. Nem tudom mi bajom eshetni egy ilyen kicsi városban, mint Omis. Lehet, hogy már sötét van, de akkor is, New York-ban is mentem már este haza.

- oké. Egyeztem bele.

Már az elindultam egyedfül, a fiúktól elköszönte. Már legalább 5 perce úgy érzem hogy valaki követ, de vajon ki? Megfordultam és elkezdtem kiabálni hogy: - van ott valaki?