5. Fejezet- Félelem

Kicsit rövid lett. De attól remélem hogy tetszeni fog! :)

Kezdtem azt hinni, hogy csak képzelődök, így sétáltam tovább. Nem hittem volna, hogy én valaha is félni fogok a sötétben, de annyira furcsa volt az az érzés, tudom hogy nem követ senki. Ki követni?

Valaki hirtelen megfogta a kezem és én felsikítottam. Megfordultam hogy lássam ki az. De megnyugodtam csak Em volt az.

- úristen, a végén szívrohamot kapok. Mosolyogtam.

- bocsi nem akartalak megijeszteni. Mondta alig hallhatóan.

- de mi van veled? Nagyon furcsán viselkedett.

 - sss… nem akarom hangosan kimondani, nem. Láttam rajta mennyire, ki van akadva.

- mi a baj? Nagyon halkan kérdeztem.

- valaki már vagy félórája követ, láttam az arcát és annyira megijedtem, nem tudom, mit akar. Már rohanni kezdtem volna, de meghallottam a gondolataidat, hogy te is úgy érzed, hogy valaki követ.

- hogy mit hallottál? Nem tudom hogy rosszul értettem vagy a pánik beszélt belőle.

- a gondolataidat, de ezt majd máskor megbeszéljük.

- gyere gyorsan már nincs messze a házunk, ha sietünk talán be, bírunk menni.

- oké, de ez a valaki nagyon gyors. Nem tudom hogy de először az erdőből figyelt utána, pedig már ott volt tőlem nem messze, akkor láttam az arcát. Gyönyörű volt de még is félek tőle olyan veszedelmes.

- nyugodjunk meg. Talán ha látja, hogy higgadtak vagyunk, akkor elmegy. Na jó ezt én se hiszem de, valahogy meg kell, hogy nyugtassam.

- rendben.

Szép lassan indultunk el de annyira félünk hogy végül már rohantunk. Épp kanyarodtunk volna be az utcánkba mikor az a valaki hirtelen a semmiből feltűnt előttünk.

- hova ilyen sietősen lányok? Azt hittem, hogy összeesek de erősnek kellett maradnom, talán ha sikoltanék valaki, meghallaná, és ide jönne.

- kivagy, és mit akarsz tőlünk? Tényleg olyan volt, mint ahogy Em mondta, gyönyörű de nem volt megnyugtató.

- ja és nehogy sikíts, mert akkor mind a kettőtöket megöllek mielőtt bárki is, ide érne. Mintha ő is olvasna a gondolataimban.

- Ez nem lehet véletlen, hogy pont minket követett.

- ez most a te gondolatod volt Em? Én hallottam? Nagyon ledöbbentem.

- nyugi, ez a képességem, neked is van ha bírod hallani a gondolataimat.

- de én nem bírom hallani mások gondolatát csak a tiedet.

- én akartam hogy halld a gondolataimat, ez csak akkor lehetséges, ha te is kiválasztott vagy!

- hogy mi vagyok, mire vagyok kiválasztott? Nem tudom, hogy Emma miről beszélhet de engem megijeszt.

- lesz, vagy már van egy különleges képességed. Ezen el akartam töprengeni de nem volt alkalmas sem, a hely sem az idő.

- nem hallod a férfi gondolatait? Hogy mit akar tenni velünk.

- nem, az övét nem hallom, lehet, ó ne istenem remélem nem.

- mi van? Tudod hogy ő mi?

- vámpír! Csak rájuk nem hat a képességem.

- örülök, hogy végre rájöttetek, hogy mi vagyok.

- hogy mi van micsoda ez a fickó? Az nem lehet, nem is léteznek csak a mesékben.

- Rob! Hányszor mondták neked, hogy ne rémiszd meg az új vámpírokat. Kedvesebb is lehetnél.

- szia, Phil. Már vártalak. Ezek mind megőrültek. Kiabáltam.

- mi soha nem leszünk Vámpírok, SOHA. Kiabálta magából kikelve Emma.

- vigyük be őket az erdőbe.

- Eliz, figyelj! Ha kettéválunk talán az egyikünk, megmenekülhet.

- NEM! Az lehetetlen láttad hogy mennyire gyorsak.

- de elterelhetjük a figyelmüket, te rohanj az erdőbe, a házatok mögöttibe, oda nem mernek bemenni.

- miért ne mernének? És te hová mész?

- az erdőbe vannak bizonyos dolgok, amitől félnek

- ezek? Van bármi, amitől félnek az nem lehet. De te hova mész?

- én az utcába elkezdek szaladni és az első házba, berohanok, ahol látom, hogy ég a villany, azt mondom, hogy valaki követ. Háromra kezdj el rohanni.

- oké, sok szerencsét.

- három.

Már rohantam is mintha a puskacsőből lőttek volna ki, nem volt hiába való az a sok edzés. De hallottam hogy valamelyikük mögöttem, rohan, nem mertem megfordulni, féltem hogy elesek.

Az erdő éjszaka nagyon ijesztő volt, de jobban féltem az üldözőmtől, Em-nek nem volt igaza, mintha lassított volna, de bejött utánam. Remélem ő szerencsésebb, mint én, és nem kapják el.

Megfogta a kezem, a bőre jéghideg volt. De most ez érdeket a legkevésbé, hallottam, ahogy a bokrok közül valami nem is tudom, mi elő ugrik, és neki veti magát a vámpírnak. Én neki csapódtam a fának.

Nehezen bírtam kinyitni a szemem, nem tudom hol voltam.

- kelj fel. Nincs semmi baj. Egy megnyugtató hang volt az, nem tudom kié, de jó volt hallani.

- ho… hol vagyok? Kérdeztem rekedtes hangon.

- a szobádban. A hang próbált megnyugtatni de én nem bírtam megnyugodni nem tudom, hogy kerültem ide.

- hogy kerültem ide? Még mindig csukva volt a szemem.

- az erdőben találtam rád, és haza hoztalak. Most már nem bírtam tovább várni meg akartam tudni hogy ki mentett meg. Kinyitottam a szemem és láttam Don-t.

- úristen, hol van Em? El is felejtettem, elváltunk egymástól. Remélem, jól van.

- igen jól van. A legjobb házba rohant be. Josh pont akkor ért haza, és  …

- mi és? Tiszta hülyének fog nézni, ha elmondom neki, hogy mik vagy is kik üldöztek.

- Josh az óta is mindig ott van vele, egy percre se hadja magára.

- és meddig aludtam? Hozol egy kis vizet? Teljesen kiszáradt a torkom.

- csak egy napot. Persze, hozok vizet. Mosolygott.

- ez nem lehet igaz, hogy egy ilyen srác pont engem szeressen.

Nem tudtam egy témánál leragadni mindent tudni akartam és mindig mást kérdeztem.